"Pál és Barnabás ... elbeszélték, milyen nagy dolgokat tett velük az Isten, és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre." (Ap.Csel. 14,27)
 

Május és június a különböző találkozók hónapjai. Sokan közülünk résztvettünk ebben az évben is ilyeneken. Találkozhattunk újra régi barátokkal, kiváncsian figyeltük a történetüket, miközben izgultunk, hogy mi magunk mit emeljünk ki a saját élettörténetünkből. Elmúlt évtizedeink, éveink történeteit sokszor beárnyékolja az a tény, hogy kevés esetben tudjuk elhelyezni az életünket egy magasabb összefüggésbe. Létezik ugyanis egy szent történelem, amelyet Isten rajzolt meg, és ebben teremtettségünk titka, elindulásaink, válaszutaink, sikereink, kudarcaink, de megnyert csatáink is benne vannak. És ettől változik meg minden, ettől lesz más egy élet-értékelés.

Az a gyönyörű ebben az igében, hogy elindulásuk helyére, Antiochiába érkeztek meg az evangélium hírnökei, ahonnan Isten kegyelmére bízták őket, összehívták a gyülekezetet, és ebben a megszentelt imádkozó közösségben történt a nagy beszámoló. Ebben pedig az a hangsúlyos, hogy milyen nagy dolgokat tett velük az Isten. Milyen áldott dolog lenne, ha történeteinkben a saját életünket Isten történetébe tudnánk helyezni. Ott látszana meg, hogy az Ő üdvösségre hívó szavát követtük-e, vagy pedig saját utunkat jártuk. Az a reménységünk mégis, hogy az eddig kanyargós útjainkat a Krisztus szeretetében fölülírta, és saját életünket is ráállította arra, aki az út, az igazság és élet. Mert számunkra is kaput nyitott a hitre. Áldott legyen az Ő neve. Ámen.