"Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál." (Jób 42,2)

Jób imádságában, valamint barátaival való párbeszédeiben Isten nagyságának elismerése nem vitatható. Jób azonban veszteségeinek fájdalma között és arasznyi létének tudatában is hűséggel, sőt bizalommal keresi szavaival és érzéseivel az Urat. Úgy érzi, hogy legnagyobb gyötrelmei között is rá bízhatja magát, s nem véletlen, hogy éppen ő fogalmazhatja meg az Ószövetség egyik gyöngyszemének nevezhető evangéliumi mondatát is:" ...mert tudom, hogy az én Megváltóm él és utoljára az én porom felett megáll..." (Jób 19,21).

E csodálatos bizalom ismeretében már csak Isten jóságának ajándéka lehet mindaz, ami a sok szenvedés után a menny Urának bőségéből kárpótolhatja őt. Mert aki a keserű poharat is elfogadja hitben maradva ("Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve." Jób 1,21) annak Isten éppen Jób történetének tanulságaként példázza, hogy mindent kárpótolhat. Jób az alázat és a ragaszkodás szent töredelmeiben összegzi Isten nagyságát, s íme általa mindnyájunk felismerése lehet az, hogy számunkra is megpróbáltatásainkban és gyötrelmeink között ez a járható út. Ámen.