"Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól lett ez, csodálatos a mi szemünkben." (Zsolt. 118,22-23)

Különös természete van a bibliai igéknek, a történelemben sokszor és sokféleképpen éltek vele, egészen addig, amíg teljes szépségét Krisztusban megmutatta. A templomba vonuló ünneplő, hálaadó közösség zsoltára. A győzelmes király zsoltára. Köze van a Nehemiás által szervezett sátoros ünnephez (Neh8), vagy éppen a falak felépítésének örömére rendezett ünnepségekhez. És újból felcsendül akkor, amikor Virágvasárnapon az Úr Jézus bevonul Jeruzsálembe. Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban! Ami felhangzik, az prófécia: keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át a halálnak...

Végre ott volt a sarokkő, a Krisztus, a szegeletkő, a kemény, faragott darab, amely a falak oldalait fogja össze, amely tartja a terhet, és az építők félredobták. Nem kellett: öljük meg az örököst! Az ember csinálta intézmény kilöki magából éppen őt, akire nézve építeni kell, és aki nélkül nem áll meg az építmény.

De fordult a világ, tényleg nem tudta fogva tartani őt a halál, és "az Úr parancsolt, ott van a szegeletkő (Isten által) restaurálva, felékesítve, kicsiszolva, s rajta új világ épül: egyéni, nemzeti, üdvéleti." (Ravasz L.) Az Úrtól lett ez, hogy ne építsen senki más fundamentumra. Ő legyen életed alapja! Ámen.