"Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van." (Zsid. 10,35)

     Egy kép jelenik meg az igét olvasva: vak ember áll a járdaszélen fehér botjával, át szeretne átjutni a másik oldalra, de nincs hangjelzéssel felszerelt közlekedési lámpa. Jön egy járókelő, felajánlja segítségét, és könyökénél fogva átvezeti. Teljes bizalommal adja át az irányítást a vak a látónak, mert egyrészt rászorul, másrészt tudja, hogy az képes a vezetésre, és nem csapja be.

     Aligha tartjuk magunkra nézve kívánatosnak a vakság állapotát. Megteszünk bármit azért, hogy mindent megismerjünk, feltárjunk, kivilágítsunk, biztonságossá tegyünk. Pedig egyrészt lehetetlen vállalkozás, másrészt pedig fölösleges, hiszen van, akire teljes bizalommal rábízzuk magunkat, aki mindent lát, aki folyamatosan mellettünk van, aki szívesen vezet bennünket az ismeretlenben: a mi Urunk, Jézus Krisztus. Nem tudom, nem tudhatjuk, mit hoz ez a mai nap: bízzuk rá magunkat, hogy Ő vezessen rajta végig. Ámen.