"Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket." (Ap.Csel. 16,25)

        Senki sem lehet büszke önmagára, ha börtönt kell viselnie, ám ez alól mégis kivétel az, ha ártatlanul szenved meg hitéért. Viszont még a bezártságban, avagy a "tisztes" társadalomtól való elzártságban sem mindegy az, hogy az ember bármely élethelyzetében hogyan éli meg és hogyan juttatja érvényre Istennel való kapcsolatát. Az imádság erre olyan "eszköz", amely bármikor és bárhol Isten közelségébe emeli őt lélekben, azért hogy kitárulkozhasson az emberi lélek és belső csatornáján keresztül a szív tiszta monológja pedig eljut az Úrhoz. Külön érzelmi felfokozottságot és lelki szépséget közvetít az Istent magasztaló ének is. Pál és Szilász még a börtönben is, kiszolgáltatottnak tűnő helyzetükben is, evangéliumot hirdettek magatartásukkal: imádkoztak és Istent magasztaló éneket énekeltek a nap utolsó pillanataiban... Példás magatartás ez és követendő (...persze ha lehet azért senki se kerüljön ártatlanul börtönbe!), de íme méltán üzeni ez az igei tudósítás azt, hogy a hit megtartó erő minden élethelyzetben!

         Legyen ez az üzenet a mai napon, azaz az államalapítás nemzeti ünnepén, bátorítás és biztatás hitünk büszke felvállalásásra és megélésére! Ámen.