"Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok." (1Pét 5,7)

A napokban olvastam egy érdekes szóösszetételt. Azt sugallja, hogy a mi magyar nyelvünk csodával határos: gond-old meg jól. Nem szeretnék spekulálni a képletekkel, csupán csak annyit akarok érzékeltetni, hogy a gondolkodás közelebb visz a gond, a probléma megoldásához. Ez így is van. Ebből az is következik, hogy a higgadt, mély gondolat csodákra képes. Hol járnak a mi gondolataink ha gondok vettek körül? Nos, a keresztyén embernek a "gondoldkodás" sokkal könnyebb, mert tudja, hogy nincs egyedül. Nincs olyan gond, amit az Úr Jézusnak nem kellett volna átélnie a földi életében a születéstől a keresztfáig.

Sok gondja lehet az Úrnak, mert a kegyesek a saját gondjaikat mind-mind rábízzák. De mind elbírja, mert Mindenható és mert szeretetének ez a következménye: gondot visel rólunk. Gyönyörű ez a szó is, amit más nyelv nem képes így visszaadni: Gondviselés. Mindig eszembe jut Ábrahám és Izsák esete. Amikor a fiú megkérdezi, hogy hol van az áldozati bárány, akkor Ábrahám a héber szöveg szerint azt mondja: az Úr látja. Károli így fordít: Isten majd gondoskodik arról. A történet végén a Jehova jihrét így fordítja: az Úr hegyén a gondviselés. Látja az Úr a gondjainkat, látja törődésünket, látja alázatunkat, bíznunk kell abban, hogy gondot visel rólunk! Ma ezért adjunk hálát a templomban. Ámen.