"Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát." (Zsolt. 116,1)

Egy őszinte vallomást olvasunk ki a mai igéből. Nekem pedig erről anyai nagyanyám jut eszembe, akinek időskori életét az keserítette meg, hogy fia akiért rajongott, élete delén saját családja helyett alkoholistaként az italozásnak szentelte magát. Ez az alkoholizmus nagyanyámat hihetetlen mértékben bántotta, hiszen ő maga soha, férje nagyapám pedig a betegsége miatt szintén soha egy korty italt sem fogyasztottak. Nagyanyám tehetetlenül és keserűen szemlélte azt, hogy fia nap mint nap addig járt kelt a faluban míg kora délutánra már "módosult állapotba" került természetesen meg nem hallgatva soha az érte esdeklő anyai szót.

Szegény nagyanyám ezért nagyon sokat imádkozott. Nap mint nap bevonult keserű csendjében az ő kis tiszta szobájába és elmondása szerint különösen azért könyörgött a jó Istenhez, hogy fia nagybátyám utálja meg az italt és kezdhessen új életet. 

Egy téli napon nagybátyámat mentőautó szállította kórházba. Kiderült, hogy a pálinkafőző épületében szinte belefúlt az italba és hihetetlen mértékű alkoholmérgezéssel szállították be élet-halál között a kórházba. Alig tudták valahogy életben tartani, de nagyanyám aznap amíg szinte mindenki nagybátyámért aggódott diadalmasan kijelentette: ... lássátok meg!...én nagyon szeretem a jó Istent, mert nemhiába imádkoztam hozzá annyit, mert lássátok hogy meghallgatta a könyörgésemet! És igaza lett nagyanyámnak, mert nagybátyám felépülése után többé rá se bírt nézni az italra, mert rosszul lett már a szagától is ha megérezte! 

Isten valóban meghallgatja könyörgésünket! Csupán a Hozzá ragaszkodó szeretetünk és hitünk maradjon meg a szívünkben. Ámen.