"Akkor nem vallanék szégyent, ha figyelnék minden parancsolatodra." (Zsolt. 119,6)

  A szégyen az önérzet mérőműszere. A Szilágyságban a helyi nyelvjárás sajátossága szerint, egykor, a szégyen kifejezésére használták a röstellni kifejezést is, amely némi árnyalattal rásegített a fokozat enyhítésére. Mert aki elröstellte magát, az annyit tett, hogy kissé elszégyelte magát. De ha valaki szégyent vallott, az a közösség megítélésének megvetett státuszát jelentette ott is, itt is. Ma is ettől rettegnek az emberek. Attól, hogy világaikban, környezeteikben, családjaikban, barátaik között, szüleik előtt, főnökeik előtt avagy ismert közegeikben szégyent vallanak. Nagy ügy ám a becsület!... vagy a szégyen, fogalmazhatjuk meg az önérzet moralitásaként. De vajon hogyan működik ez bennünk Istenünkkel kapcsolatosan ?

   A zsoltáros szerint Isten törvényének maradéktalan betartása az életünkben a becsületes és tiszta élet szavatolója. Nem lenne miért szégyenkeznünk és nem lenne miért szívünket és lelkünket nyomassza, mardossa a szégyen, ha betartanánk azokat. A mai napon tehát a zsoltáros felismerése bennünk is elindíthat egy egészséges lelki törekvést, egy jó irányú belső folyamatot. Ámen.