"Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam." (Zsolt. 23,5)

     Régi mondás, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb. Hajlamosak vagyunk túlértékelni mások javait, lehetőségeit, eredményeit, míg a magunkét lebecsüljük. Isten kegyelmét is gazdagabban áradónak véljük mások életében, mint a magunkéban.

     Nem a hivalkodás, a magamutogatás hangja szólal meg a zsoltárban. Nem az ellenséget bosszantani akaró magabiztosság, vagy éppen önerősítést igénylő félelem, hanem az a felismerés, hogy az ellenség az én életemet látja áldottabbnak, kertemet zöldebbnek. Innen pedig már csak egy lépés meglátni azt, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, kegyelméből egyformán részesedünk, így az ellenség-kép egy hamis, hazug ármány műve, amit mielőbb nekem magamnak meg kell változtatnom, hogy ne Kain utódjának bizonyuljak. Ámen.