"Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy." (1Móz. 28,15a)

      A hajnali ébredés, a reggel sötétjével, lélekben a történelem sötét október 13-jára asszociál bennem. Éppen a tegnap olvastam azt, hogy a véreskezű Julius Haynau táborszernagy, az aradi mártírjaink hóhérja, mint a bécsi kormány tejhatalmú megbízottja, saját hatáskörében döntött "nagy kegyesen" az általa személyesen is ismert és jó barátként (?) kezelt Kiss Ernő halálneméről, hiszen megbecsülése jeleként a szégyenteljes akasztást golyó általi halálra enyhítette. Lélekben ledöbbentett a gondolat: halálnem és halálnem között csupán emberileg lehet különbség, mert egyébként nincs. Hiszen a lényeg egy és ugyanaz: megszűnés a földi léttől... Ez az az út, amelynek döbbenete a megmásíthatatlan parancs tudatában nem csupán a beletörődés, avagy a félelem szűkölő belső sirámait indította el hőseinkben, hanem sokkal inkább a szép és nemes Istenhit meggyőződésének bátorságát hozta felszínre mindnyájukból.

    Miközben a mai napon a 13 aradi mártírra emlékezünk főhajtással, aközben lelkünk méltóságát átjárja Istenünk hitünket bátorító biztatása... az amit bármikor és bárhol tudhatunk szerető Istenünkről... " mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy"... még ha a siralomvölgyén járnék is, nem kell félnem..." vessződ és botod vigasztal engem" Uram! Ámen.