"Bizony javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet." (Ézs. 38,17)

Teremtettségünk folytán érzékeink adottak. Így az ízeket is meg tudjuk különböztetni. Ízlelgetjük az ételt, a gyümölcsöt, és erről idővel tapasztalatokat szerzünk. De éppúgy lelki síkon is ízlelgetjük az életet - édes az élet, de sokszor a fanyar íze, a keserűsége is megmutatja magát. A csoda az, hogy bonyolult és összetett összefüggéseit érzékelni tudjuk. Ez aztán a hangulat, az életminőség szintjén nagyon befolyásol. Nem teljes a kép, de a gyógyszer is keserű, hogyha elrágjuk, és mégis arra szolgál, hogy gyógyulást hozzon. Amikor enyhül a betegség elmondható, hogy javunkra vált a keserű gyógyszer.

A keserűség nem dícsérni való dolog, és mégis igaz, hogy ebben tárul elénk a világ másik arca. A pusztában hagyott ember, a fogságban szenvedő ember, a beteg lassan levetkőzi a hamis önbizalmat, az önigazolást feleslegesnek kezdi érezni. Mert ebben a helyzetben megtapasztalja a tehetetlenséget, a rászorultságot, és közelebb jut a szabadulást hozó Istenhez. A sóhajtól kezdve, az Uram segíts kiáltásig, majd a buzgó könyörgésig (pl. Ezékiás) lassan feltárul előtte a bűnbocsánat lehetősége. Akkor pedig teljes szívével vágyakozik Isten szabadítására. Sok keserűség oldódott fel ebben az örömben, szeretetben. Ránk is igaz: az Ő sebeivel gyógyultunk meg. (Ézs. 53) Ámen.