"És útra kelve a fiú el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."  (Lk. 15,20)

A tékozló fiú ismerős történetét nagyon sokan szeretik. Talán a happy end miatt? Azt hiszem nem feltétlenül ezért, hanem azért, mert az egyes ember vargabetűs útjait mutatja be, és a könyörülő Istent példázza. A fiú eljutott a bűnbánatig, és ez arra ösztönözte, hogy kérjen bocsánatot. Ezekben a versekben mégis az a szép, hogy mit tesz az atya. Az egyik írásmagyarázó (Pungur J.) Isten adventjéről beszél. Hogy Ő is vár, hogy könyörüljön rajtunk. Nem csupán nekünk van adventünk, amelyben a szabadítást várjuk, hanem Istennek is van adventje. "Jöjj, az Úr vár reád" - énekeljük.

Még távol volt a fiú, meglátta őt, megszánta, elébe szaladt, nyakába borult, és megcsókolta őt. Igen, csak egy kis elmozdulás kellene a részünkről, és mi is megtapasztalhatnánk ezt az igyekezetet az Atya részéről. Mert könyörülő és irgalmas Ő. Közeledjetek Istenhez, és közeledni fog hozzátok. (Jakab levele) Nem szeretnénk, ha újból és újból csalódna bennünk. Bátran lépj a keskeny útra! Ámen.