"Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket? Miért csalja hát kiki az ő felebarátját, megrontván a mi atyáink szövetségét?" (Mal. 2,10)

Az elembertelenedés legmélyebb szintjén talán már nem, de addig mindenképp igaz a megállapítás: vér vízzé nem válik. Hosszú ideig képes az ember haragot tartani, megcsalni, szeretetlenséggel cselekedni testvére, rokona iránt is. Azonban vannak pillanatok, élethelyzetek, amelyekben feloldódik még a bekristályosodott harag is.

Ahogy ma reggel is erőt vett a fény a sötétségen és feltárta a lassan lecsupaszodó természet képét, éppen úgy a ma reggeli ige fényével Isten megmutatja társadalmunk, sőt keresztyén családunk lassan lecsupaszodó voltát is. Istenben, Krisztusban egymásnak testvérei vagyunk, és mégis Istennek fel kell tennie a kérdést: Miért vagyunk hűtlenek egymáshoz? Vigyázzunk, nehogy megcsaljuk magunkat, mert Krisztusunk szava szerint: "Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Jn. 13,35) Csak remélni tudom, hogy még messze van az elembertelenedés legmélyebb szintje, amelyben teljesen eltűnik istenképűségünk, amelyre teremtettünk. Tegyünk ma is ellene! Ámen.