"Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, még sem bírtak velem." (Zsolt. 129,2)

Lehetne ez a mondat az emberi ész és bölcsesség dicshimnusza is. Istenünk megengedő akarata miatt biztosan vannak ma is, akik bőszen hírdetik: ifjúságom óta megállok a saját lábamon, nem tud senki le- és meggyőzni! Még Isten sem.

Ez a kijelentés azonban nem erről szól. Egy nép dallammal hímzett imádsága ez, amelyet éppen az Úr temploma felé tartva fogalmaz meg. Első sorban Istennek szóló hálaadásként, ugyanakkor egymás bátorítását, erősítését szolgáló szóként csendül fel.

Legyen ma a mienk is ez a határozott és bátor kijelentés. Családjainké, gyülekezeteinké, egyházainké, népünkké, a Krisztus nagy családjáé. Azoké, akik örömmel énekelhetik, hogy senki és semmi nem bírt rá arra, hogy ne Isten felé, az ő országa felé tartson az életünk. Adjunk hálát Istennek és bátorítsuk ma is így egymást. Ámen.