"Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. Hasonló valamely házépítő emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot:..." (Lk. 6,47-48a)

Tizenéves koromban történt, hogy édesapámmal egy ház alapjait kellett kiásni. Nehéz és fárasztó volt a munka. Újra és újra az járt a fejemben, hogy kimondom véleményemet: nem kell tovább ásni, mert elég mély már így is. Természetesen emberré nőve belátom, hogy gyermekies és felelőtlen gondolkodás volt.

Gyermeteg és felelőtlen hozzáállás az is, amikor életünket, a holnapot felszínes dolgokra építjük. Felszínes kapcsolatokra, sikamlós emberi ígéretekre, olyan hatalomra, amely mint homok folyik ki összeszorított ujjaink közül. Nehéz leásni és mélyre hatolni. Fájdalmas és verejtékes munka kell hozzá. Leásni lelkünk mélyére, behatóan megvizsgálni emberi kapcsolatainkat, lehámozni minden külső mázt arról amivel találkozunk, és megkeresni azt, ami összetart és megtart, mint biztos alap, mint Kőszikla. Fellelni magunkban és másokban a krisztusit és rátalálni, mint drágagyöngyre, a Krisztus hatalmára. Jó munkát! Ámen.