"Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt Jézus, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott." (Mk. 1,35)

Nagyon régen az imádkozó ember meg volt győződve afelől, hogy imádsága nélkül a Nap sem úgy kel föl, ahogy kellene. Ezért hajnalosan kezdte reggeli imádságát. Ha kitartóan imádkozott, akkor ahogy fokozatosan világosodott, a felkelő nap első sugarai meggyőzték őt Isten jóságos kegyelme felől.  Egyszer jó reggelt köszöntem, és a válasz ez volt: Hála Istennek! Milyen gyönyörű kép ez arról, hogy a hívő ember tudja ezt: az Úr kegyelmessége, hogy nincs végünk! 

Luther elmondta egyszer, hogy amikor nehezebb nap elé néz, és több dolga van, akkor az időt nem a reggeli imádságon spórolja meg. Ilyenkor hosszabban imádkozom – mondta.  Maga Jézus mutat ebben nekünk példát.  Minden reggel merítsünk erőt az imádság által! Ámen.