„A nagy sokaság szívesen hallgatta Jézust.” (Mk.12,37b)

Igen, milyen szép volt a történelmi fordulónál, éppen negyedszázada, amikor az egész nép összegyűlt városonként a főtereken gyertyákkal a kezében, és örömmel hallgatta Isten igéjét, és együtt mondta az Úr imádságát. Most is visszhangzik szívemben a főterek imádsága. Szívesen hallgatták Jézust, mert akkor mindenki érezte, hogy nem ember cselekedte ezt. A nagy sokaság akkor közösséggé vált. Aztán önjelölt messiások vették át a helyüket, és a modernitásra hivatkozva kivezették a népet valami bizonytalan pusztaságba, ahol már nem kell hit, nem kell szeretet, nem kell imádság, csak a hatalom illúziója. Azóta vagyunk szomorúak, és azóta hiányzik az a belső öröm, amely valamikor felsejlett, és megéreztette velünk igazi hovatartozásunkat.

Van-e még ember, aki örömmel, szívesen hallgatja Jézust? Ez akkor történt, amikor a Messiás készült a nagy áldozatra. Nézzünk körül, és gyűjtsük egy közösségbe azokat, akik még örömmel hallgatják Jézust. Mert a nagy sokaság immár a bálványok felé kacsintgat. Óvjunk mindenkit a csalódástól! Ámen.