„Amikor jóllakásig eszel, szép házakat építesz és azokban laksz, akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról.”  (5Móz. 8,12.14)

Az Úr, a mi Istenünk mindent megadott a pusztában vándorló népnek. Aztán kissé elengedte őket, hadd küzdjenek tovább életük megépítésén. A hálátlanság hamar felütötte fejét.  Hiszen éppen ettől akarta megóvni őket. Természetessé váltak az életnek Istentől adott ajándékai: élet, egészség, kenyér, munka, szerelem, születés,  természet stb. Amikor ezek  már nem csodák, akkor már nem ismerjük a hála fogalmát. A siker, a pénz, az ünnepeltség érzése gyorsan kitörli Istent az emberek szívéből. „Megcsináltam barátom” – ez a jelszó.  Az önmegvalósítás manapság egyetemi katedrák tárgya. Félő, hogy boldogtalanságra ad oklevelet. Nem, nem a tanulás a baj, hanem az Istentől függetlenített törtetés.

Mondta egyszer valaki egy büszke  emberről:  miközben azt a szép autót vezeti, közbe-közbe vissza kellene néznie a tükörbe, hogy honnan is jött. Ugye van visszapillantó tükre mindenkinek? Ámen.