"Mert te voltál segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok." (Zsolt.63,8)

     Gyermekkorom egyik kellemetlen - és most már biztos, hogy meghatározó - élménye volt, amikor keresztszüleimnél  megfogtam egy kiscsirkét, gondolva, hogy a kotló nem fér ki azon a kis résen... Kifért, és én begyűjtöttem az első csípést. Egyben megtanultam, hogy anyaállattal nem jó kikezdeni. Azóta is számtalanszor megcsodáltam, ahogy egy-egy kotló szárnyai alá gyűjtötte kicsinyeit.

     Nyilván a zsoltáros is innen veszi a képet, hogy kifejezze Istennel való viszonyát. A rá leselkedő veszedelmet Isten hatalma fogja fel, s ő az oltalom tudatában ujjonghat. Hiszen nekünk sincs más dolgunk, mint veszedelmek elől odagyűlni Isten oltalmazó szárnyainak árnyékába. Óvjon minket ma is a Mindenható szeretete. Ámen.