"Az alázatosok kívánságát meghallgatod,Uram. Megerősíted szívüket." (Zsolt. 10,17)

Szinte ismeretlen az alázat szónak jelentése a mai gyerekeknél és a mai ifjúságnál. Értetlenül néznek a kifejezés hallatán és idegenül, viszolyogva tekintenek a kifejezésre. A büszkeség társadalmát neveljük- fogalmazta meg nemrég egy szakmailag elismert szocio-pedagógus és ez a megállapítása egyre inkább úgy tűnik, hogy nem túlkalibrált. Miközben a gyermekeinket egyre jobban féltjük és óvjuk a megrázkódtatásoktól és egyben a megaláztatásoktól, annál inkább ér az bennünket felnőtteket. Ezzel együtt az alázat pedig egy rossz értelmű szolgalelkűséggé savanyítja a felnőtt emberi karaktert és a társadalmat is beleviszi mind jobban egyféle hierarchikus mókuskerékbe, amely igazságtalanságokon gördül. Ezzel szemben Isten igazságossága maga a megtestesült tiszta vágyálom, amely világba egy alázatos, őszinte imádság már belépést biztosít. A sokat szenvedő és még többet magába rejtő emberi szív az Isten előtt imádságaiban meghallgatást talál és gyöngülő fájdalmas szíve pedig az élet Urának szeretetétől a vigasztalás erejét nyeri. Erre gondoljunk alázatos imádságaink pillanataiban. Ámen.