„Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll.” (Mt. 3,16)

Saját keresztségünkről képeket, emlékeket őrzünk. Szüleink hite, a tradíció parancsa, a megszokás vezetett oda, hogy mikor még semmit sem tudtunk az isteni szeretetről, már elpecsételt minket. Megjelölt minket, és az utat is kijelölte a számunkra. Az úton jelentkező próbákhoz, akadályokhoz, mélységekhez és magasságokhoz kellő erőt, belátást, hitet és reménységet csatolt. Személyesen ismer. Ha megszólíthatók vagyunk, akkor alkalmas időben eligazít, védelmez, oltalmaz bennünket. Azért, hogy a vízzel való keresztség után immár a Szentlélek keresztségét elnyerhessük. Az újjászületés csodáját. Annak felismerését, hogy abba az örök hazába tartunk.

Jézus születése, gyermekkora, szolgálata, keresztsége, engedelmessége, szenvedése, megdicsőülése világosan megmutatja, hogy a fiúság mit jelent. Az Ő élete, az Ő áldozata megváltói élet és áldozat. Azért, hogy hit által megértsük Isten akaratát, és megérezzük azt, hogy mit jelent Isten gyermekeivé lenni. Azért, hogy boldogan felismerjük hívogató és megtartó szeretetét. Boldogok vagyunk abban a tudatban, hogy mindvégig Ő hordozott, és semmi sem szakíthat el az Ő szeretetétől. Ámen.