„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” (Róm.8,1)

Az előző versekben a bűneiért bánkódó, elkeseredett ember vallomását olvashatjuk: nyomorult az ember, és vajon ki fogja megszabadítani a kárhozattól?  Pontosan olyan a helyzete, mint annak az elítéltnek, aki most még előzetes letartóztatásban van, de várja a súlyos ítélet kimondását. Ezek lennénk mi, hogyha Isten nem küldött volna szabadítót. Hiszen a bűnbe esett embert a bűnei kárhoztatják. Elszakadt Istentől, külön utakon bolyong, boldogtalan és beteg. Bűnbánatra van szüksége, hogy meggyógyuljon. Alázatra van szüksége, hogy Istenre tekintsen. 

Ha ez az istengyermeki ösztön felébred bennünk, akkor láthatjuk meg az Ő szeretetét, amely a Krisztus áldozatában felmentett bennünket. Akkor tudunk örülni és hálásak lenni. Az ítéletet fölötte mondták ki, mi pedig az ő sebeivel gyógyulunk meg. A bűnösnek mondta Jézus: Én sem kárhoztatlak, eredj el, és többé ne vétkezzél! Ámen.