"A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk." (Gal. 6,9)

Lehetséges, hogy sokan azt gondolják, csak ez a mai társadalom olyan, hogy semmi más nem számít neki csak a haszon. Nem csak a ma emberét kísérti meg ez a gondolkodás, hiszen már első szüleink is azért szakítottak, a tiltott fáról, hogy magukénak tudják a jó és gonosz ismeretét. Valamiből meg kell élni - sompolyog bennünk is a Kísértő. A jó cselekedetek pedig sajnos nem kifizetődőek, sőt egyenesen ráfizetés, hiszen javainkból, időnkből, tehetségünkből, szeretetünkből kell adni.  Számolgatunk, számítgatunk, inkább szoroznánk, mintsem osztanánk. Lesz-e eredménye az odaadott két fillérnek, annak az öt-tíz percnek, melyet rászántunk a másik ember meghallgatására? Mit látok én abból, ha szeretem még az ellenségemet is? Amikor mindezek hasznát nem látja az ember: megrestülhet. Ne így legyen minálunk, mert eljön az idő, amikor cselekedeteink gyümölcsét learathatjuk. Nem én mondom, hanem Isten ígéri. Ámen.