„Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem!” (Zsolt. 57,2a)

Van egy kevésbé ismert mondás, miszerint a nehezebb harcokat az Úr a legjobb harcosaira bízza. Sokszor érezhetjük azt, hogy a saját határainkat súrolja mindaz, ami velünk történik. Könyörülj, Istenem, ezt nem bírom elviselni! Aztán hirtelen kiderül, hogy megsokszorozott erővel éppen önmagunkat sikerült fölülmúlnunk egy-egy próbában.  Mégiscsak többre vagyunk képesek? Általa igen.

Dávid az üldözői elől menekül. Nincs hová elrejtőznie, érzi, hogy ez egy nagyon komoly vészhelyzet. Ott van egy barlang, de hát a vak is láthatja, hogy nincsen más menedékhely, és könnyen megtalálhatják.  Könyörülj, Istenem! Jézus nagycsütörtöki imádságából van ebben valami: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt... (Lk. 22,42). Nagyon lényeges ilyenkor a letisztult, szilárd hit. Benned bízik az én lelkem! Nálad keres oltalmat az én lelkem! Szárnyai árnyékában oltalom és menedék van. Boldog, aki tudja ezt. Ámen.