„Teljesedjék be rajtam irgalmad, hogy éljek.” (Zsolt. 119,77)

Természetes módon imádsággal kezdődik ez a nap is. Jézus arra tanít, hogy az imádságban ne legyünk sokbeszédűek (Mt.6,7), de helyes az a megállapítás is, hogy nálunk az imádságban sokszor a szűkszavúsággal van baj. A leghosszabb zsoltárból származik az idézet, és ebben azt látjuk, hogy elmélyül a zsoltáros az Isten-dicsőítésben, hogy ezáltal választ kapjon saját emberségének kérdéseire. Ott ahol az Istent lélekben és igazságban nagynak, szentnek, mindenhatónak, bírónak, mennyei Atyának tekintik, ott meglátszik a bűnös ember nyomorúsága. „Az Úr irgalmas és kegyelmes” (Zsolt.103) – ez a megtapasztalás vezeti rá a zsoltárost, hogy életet kérjen tőle. Az isteni irgalom egyszerre részvét, megbocsátás és hűség a szövetséghez. Most már tudja, hogy az igazi élethez arra van szükség, hogy Isten irgalma beteljesedjék az emberen. Adj, Uram igazi életet! Ámen.