"Aki elnyomja a nincstelent, gyalázza Alkotóját." (Péld. 14,31a) 

Varázslatosan szép, ahogyan a fűszálak, az orgonák és a madárfiókák a reggeli harmat után szárítkoznak a Nap fényében, melegében. Ez azonban nem varázslat, hanem az Alkotó dicsérete, aki erre rendelte a nagy égitestet.  Na meg arra, hogy égre kúszásával jelezze annak a napnak kezdetét, amikor hálát adunk, köszönetünket kifejezzük azok felé, akik azzal dicsérik Alkotójukat, hogy segítik a rászorultakat(Péld. 14,31b). Életet adnak, testükből táplálnak, felruháznak, adnak, adnak és újra adnak, szüntelenül csak adnak, nekünk rászorultaknak. Ez nem csoda és nem varázslat, hanem Alkotójuktól kapott szolgálatuk, melyet oly hűségesen végeznek, hogy hálaadásunk nem állhat csak szavakból, nem lehet csak egy ölelés, egy virág, hanem folytatódnia kell az általuk indított szeretet-láncnak mindenki felé. Rájuk tekintve tudnunk kell, hogy mi sem fordulhatunk el senkitől, aki rászorul szeretetünkre, segítségünkre. Adjunk hálát az édesanyákért és nyomukban járva tanuljunk meg adni, szüntelen csak adni másoknak. Ámen.