"Benned bízik mindenki a föld széléig és a messzi tengereken." (Zsolt. 65,6b)

Óhatatlanul mindenkori református zsoltárunk kezdősora jut eszembe: Tebenned bíztunk eleitől fogva... Nem véletlen, hogy ez a zsoltárénekünk a legtöbb gyülekezet istentiszteletének záróéneke.  Olyan belső bizalomról és hűségről tesz bizonyságot, amely úgy a személyes, mint a közösségi hit megéléséből fakad, és minél többször énekli az ember, annál inkább növekszik általa szívében ez a bizalom. Mert Istenben bízni és Általa élni a mindennapokat az igazi élet. Egyre jobb megélni azt, hogy sokan járnak ezen az úton, és bármerre jár az ember, vagy éppen jut el élete során, mindenhol talál Istenben bízókat, hozzá ragaszkodókat. Az egymás hite által való épülés pedig mind jobban és jobban segít, hogy megértsük: a jóság és a békesség egyedül belőle fakad. Őrizzük hát szívünkben a belé vetett bizalmat. Ámen.