"Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket." (Ap.Csel. 14,17)

Bevallom ezen a reggelen különösen nagy szükségem volt éppen erre az igére. Sokszor tapasztaljuk és érezzük, hogy Isten "az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni" (16. vers). Megannyi ármánykodás, cselszövés, rosszindulat, kártevés tudja megkeseríteni az életünket, ami semmiképpen nem egyeztethető össze Istenünk akaratával. A reggel első percei szomorúsággal, haraggal, elkeseredéssel teltek. Pál apostol bizonyságtevése azonban lecsendesített, megerősített, de egyben meg is szégyenített. Tudjuk, hogy van Isten, néha mégis eltűnik látókörünkből. Kettős emberi természetünk miatt szükségünk van arra, hogy a mi Urunk Igéje és Lelke által kitisztítsa homályos látásunkat, hogy észrevegyük Isten tanúbizonyságait. Minden rossz között is gondot visel ránk. Hálásak lehetünk, hogy ő jótevőnk földi szükségleteinket tekintve, de leginkább azért, hogy betölti szívünket örömmel. Ámen.