Pál írja: "Én megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van." (Fil. 4,11)

Néhanapján azon gondolkodom, hogy szomorú dolog, hogy a szép és jó dolgok már nem természetesek. Lásd, itt is arról van szó, hogy a megelégedettséget, mint érzést, mint állapotot meg kell tanulni. Merem azt mondani, hogy újra kell tanulni. Ahogy a lábtörés után újból tanulunk járni, úgy kell nekünk a habzsoló, elégedetlen életmódból visszaszokni valami természetes egyszerűségre.

Ha az edényt tele töltjük, akkor azt mondjuk, hogy elég. Ha téglát cipelünk, és elértük a kritikus súlyt, akkor is azt mondjuk, hogy elég. Vajon minden dolognál tudjuk a mértéket? Kérdezd meg magadtól, hogy elég-e neked a kegyelem? Elég-e a békesség? Ezekért lehet imádkozni. A baj akkor van, hogyha e földi élet adott körülményeivel vagyunk elégedetlenek.

Az elégedetlenség hálátlanság.  Egyfajta lázadás és számonkérés az Isten fele. Már megint nem elég, már megint nem adott többet... Próbálj bízni abban, hogy Isten jól tudja, hogy mire van éppen szükséged. Legyél hálás azért, amid van. Ámen.