„Se szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt, amennyi szükséges!”  (Péld. 30,8)

 

          Egyszer olvastam, hogy az Úr imádságának a mindennapi kenyérre vonatkozó kifejezése nem mennyiség-, hanem mértékhatározó.  Naponta, ami szükséges. Ahogy naponta az Úr kezéből élt a pusztában vándorló nép, úgy kell megtanulni és gyakorolni a mindennapi bizalmat mindannyiunknak. A Heidelbergi Káté (26 k.) így fogalmaz: a mi Atyánk... mind testi, mind lelki szükségeimre gondot visel ... meg is akarja adni nekünk, mint mennyei Atya, és meg is tudja adni, mint Mindenható Isten.

          Ott ahol a mennyiség kérdéssé válik, ott kérdésessé válik az Istenbe vetett bizalom. Vajon holnap is meg tudja adni? Vajon a jövőben is meg tudja adni? Ezért kedves a Példabeszédek könyvének bejegyzése: Se szegénységet, se gazdagságot ne adj! Hiszen kimondva, vagy hallgatólagosan ez utóbbi a vágya az embernek, a gazdagság. Csakhogy Isten tudja, hogy a gazdagság kevéllyé és büszkévé tesz, és hajlamos leszek elhinni, hogy ez az én érdemem.

          Legyen bizalmad minden nap, hogy Isten megadja neked, amire szükséged van. Ámen.