„Ne félj, csak higgy!” (Mk. 5,36b)

Jairus leánya halálán van. Amíg beteg, van még egy kis remény. Talán az orvosok, talán a tudomány... Meg azért is, mert Jairus hallott Jézusról, és ezt az „utolsó” lehetőséget is kipróbálja. Aztán szinte a szeme előtt játszódik le, hogy milyen is a hitnek a természete. A hit teljesen meggyógyít. Hiszen a vérfolyásos asszonynak nem volt teológiai műveltsége, nem azért szabadult meg, mert elmondott száz Miatyánkot. Hanem az a „primitívnek” nevezett egyszerű hit gyógyította meg. Képes volt elhinni, hogyha megérinti Jézust, meggyógyul. És az ő hite megtartotta őt. Ezt végignézve, nőtt a reménység Jairusban. Aki olvassa Márkot, szintén ezt érzi. Márk bemutatja a mindenek fölött hatalmas Jézust. Igen ám, de ez a reménység csak addig tartott, amíg elhangzott a kiábrándító igazság: a kislány meghalt, ne fáraszd a Mestert! Mit tennénk ilyen helyzetben? Nem könnyű téma.

Tulajdonképpen a feltámadás reménysége csendül meg ebben a textusban. A halál nem ellenség Jézus hatalma előtt. A kislány alszik. Éppen úgy, mint Lázár. Bizony számít, hogy kinek milyen hosszú élet adatott, de igazából az számít, hogy van-e hite a halál fölött is győzelmes Úrban! Mert akkor ki van zárva a félelem.

Urunk! Félelmek helyett adj nekünk erős hitet! Te vagy a feltámadás és az élet, és aki hisz benned, ha meghal is él! Ámen.