"Mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!" (1Thessz. 4,17-18)

Mielőtt Pál elmondaná a vigasztaló igéket, megfogalmazza a feltámadás evangéliumának célját: Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak ....hogy ne bánkódjatok, mint azok, akiknek nincsen reménységük (4,13). Ismét az evangélium világosságával kívánja felszámolni a tudatlanságot, hitetlenséget és reménytelenséget. Ezek sokféle vonatkozásban mérgezik az emberek lelkét. Íme, az Ige alkalmas arra, hogy harcoljon ezek ellen. Ha ezt látjuk a környezetünben, akkor bátran mondjunk vigasztaló igéket, mert az Isten beszéde élő és ható.

Az ősállapotunk tudata bennünk van, az az idő, amikor szüntelen Istennel voltunk. Most pedig "rejtőzködő Istenről" és magányos, boldogtalan emberről beszélünk. A vigasztaló ige azt is sugallja, hogy aki vele van most szívével, gondolatával, hitével, az mindenkor vele lesz ez élet után. Ez az igazi beteljesedés, ami egyedül Isten szeretetével magyarázható. Túl szép, hogy igaz legyen? Pedig így van. Ezzel vigasztaljátok egymást! Ámen.