„A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.” (Lk. 2,20)

Tegnap este meglátogatott a naptámadat a magasságból. Gyermekeink sugárzó arccal figyelték a díszes templomot, meghatódva látták a nagy gyülekezetet, megilletődve mondták el verseiket. Aztán akinek be kellett öltözni, annak még nehezebb volt, mert ő hordozta az örömhírt. Mi lesz, ha nem tudja Mária vagy József szerepét? Vajon a gyermek hol van, biztonságban van?  Mi lesz, ha bátortalan pásztorként vagy bojtárként meg se tud szólalni. Igen, ennyire komoly dolog a gyermeknek a szent karácsonyest.  Számunkra mennyire komoly? A csoda mindig megtörténik. Mi is így hozzuk magunkkal gyerekkorunk karácsonyait.

Van itt egy fontos szempont. A pásztorok részesültek a csodában, aztán Istent dicsőítve visszatértek. Vissza a nyáj mellé. Immár más emberekként. Már más volt az égbolt. Másképp érezték a kötelességet. A sötétségben is bátrabbak voltak. A kudarcok idején felfele tekintettek. Eszükbe jutott a mennyei látomás, eszükbe jutott, hogy nem kell félni, mert van Megváltója e bűnös világnak. Lassan az ő elbeszéléseik másokat is megváltoztattak. Isten szeretete így űzi ki a félelmet a világból. Általad is.  Áldott Karácsonyt mindenkinek! Ámen.