"Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem." (Fil.4,13)

Valami csodálatos dolog történik a böjtben, az önmegtartóztatásban. Hatalmas erőforrások szabadulnak föl, amelyeket onnan fentről kap az ember. Kissé szégyelljük is magunkat, hogy protestánsokként, a nagy többség, háttérbe szorítottuk a böjt szent gyakorlatát. Pedig ez egy egyetemes lelki parancs és lehetőség. Ezt látjuk a Biblia szent embereinél: Ezékiásnál, Esdrásnál, Jézusnál, Pál apostolnál. Ezt hangsúlyozza Jézus, amikor a keresztyén élet három tartóoszlopára utal: alamizsna, imádság, böjt. Jó dolog tudni, hogy a II. Helvét hitvallás előírja a böjtöt: Böjtöt kell hirdetni az egyház komor körülményei között ... amikor a lélek süllyedez, erőgyűjtés végett. Kálvin pedig szent gyakorlatnak nevezi.

Mi a titka ennek? Valaki egyszer csak elkezd felvállalni valamit a közös terhekből. A Krisztus elindul, és magára vállal sok dolgot. Bűnhődik mások bűneiért. Tehermentesíti, gyógyítja a világot. És akkor lélegzethez jut a mindenség. A böjtben nehéz a lemondás, valaminek a felvállalása, önmagam megtagadása, terheknek az átvállalása. De gyönyörű az eredmény. Nos, nehéz lépni, viszont ha Krisztus szenvedéseire, áldozatára nézünk, akkor mindenre van erőnk. Ajánld föl Istennek életedet, és krisztusivá válsz, aki képes áldozatot hozni a világ gyógyulásáért. Ámen.