„Engedelmesen megtesszük mindazt, amit az Úr mondott.” (2Móz.24,7b)

Nagyon emelkedett pillanatban történt ez az elkötelezés. Már tudni lehetett Isten akaratát. Érezni lehetett jó szándékát, szabadító gondolatát. Még senki nem látta, hogy a nép kemény szívén fog összetörni a szövetség két táblája. Még ünnep van, meghatódottság. Persze, hogy szolgálunk, természetes, hogy engedelmeskedünk. Mindenben. Szalmaláng lelkesedés, meggondolatlan esküdözés. Aztán megtörténik a baj. Mint mindig. Bár ne lenne igaz! Egyik nap Hozsánna, aztán Feszítsd meg!

A történet megismétlődik minden embernél. Elutasítás formájában is, mert állást foglalt az ügyben. Elkötelezésben is, mert megfogadta, hogy engedelmes lesz. Mindig egyéni döntéssel, és mégis meghatározott formában. Gyakran halljuk: megfogadtam magamnak ezt vagy azt. Később kiderül, hogy nem tettem meg. Gyakran megtörténik, hogy fogadalmat teszünk az Úrnak. Ilyen a keresztszülői fogadalom, ilyen a konfirmációi fogadalom, és sok más. Hogyan állunk az engedelmességgel? Olyan fényes minden? Dolgozzunk ma azon, amit az 50. zsoltárban olvasunk: teljesítsd a Felségesnek fogadásaidat! Ámen.