"Közöttük lesz hajlékom, én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek." (Ez.37,27)

A múltban a templomokat a falu közepére, a megszentelt magaslatra építették. Legyen a középpontban, mondták, hatalmas szép nagy térrel, mögötte temetővel, hogy élők és holtak számára közel legyen az Isten. Gazdag üzenetet hordozott ez a szemlélet: azt, hogy Isten mindig a középpontban kell legyen a falu lakóinak életében, ugyanakkor biztos, hogy közöttük otthont találhatott, a nagy tér pedig a bőséges tisztelet jele, a tisztaság és a rendezettség, valamint a templom szépsége pedig a nagyrabecsülés emberi válasza volt az Isten jóságára. Ma is érdemes ezt a szemléletet megvizsgálni a kortárs keresztyéni gondolkozás vonatkozásában.

Vannak falvak, városok, helyek, ahova amikor Isten ma letekint ezt kérdezheti: Biztos, hogy van nekem közöttük hajlékom? Avagy hagytak nekem is maguk között helyet? Mindössze ennyire becsülnek? Még a városszéli barlangistálló is csodásabb hely volt számomra, mint amit nekem szántak! ...És akkor még nem is beszéltem a szíveinkben számára maradó helyről... Pedig az Isten úgy döntött, hogy közöttünk és bennünk lesz hajléka. Ezt sohsem szabad elfelednünk. Ámen.