"Mert megáldotta kezed minden munkáját Istened, az Úr, tudta, hogy itt jársz a nagy pusztában."   (5Móz.2,7)

Légy sorsod kovácsa... ezt mondja a világ. Tapasztalható az, hogyha dolgozunk valami érdekében, akkor valóban összejöhet. Előbbre léphetünk, építhetünk, haladhatunk minden szinten. De kárt vallottunk mindenben, hogyha Isten áldását elfelejtettük. Nélküle sehol sem lennénk. Mindenért hálát kell adni. Ezt több helyen említi az Írás. A 127. zsoltár a legkedvesebb példa. Ha az Úr nem cselekszik, akkor hiábavaló minden. Az a hely, ahol járunk, mindig a puszta. Egyetlen forrás, egyetlen oázis, egyetlen cél, egyetlen oltalom van benne: maga az Isten. Pedig mi távolodunk sokszor, és nem vesszük észre a legfontosabbat: hogy mindig előttünk jár, és mindig helyettünk győz. Ha már tapasztaltuk ezt, akkor könnyebb megérteni. Isten fogja megáldani ma is minden lépésünket, ha figyelünk rá. Ma is ő fogja a pusztát biztonságossá tenni számunkra. Csak kérjük őt, és bízzunk benne. Ámen.