"Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!" (Kol. 3,2)

 Kezem kinyújtva, kissé bizonytalanul állok egy gyümölcsfa ágán, a magasban. Már-már ujjaim közt érzem a legszebbnek látszó gyümölcsöt, amikor az - egy alig érzékelhető fuvallat, vagy a vigyázatlan mozdulat miatt - mintha közben cinkosan rám nevetne, aláhull a mélybe. Utána kapnék, de félő, hogy kibillenek az amúgy is relatív egyensúlyomból. A gyümölcs két-három ágon is tompán koppan, amíg földet ér. Motyogva mondom, csak úgy magamnak: "Sajnálom, pedig ez volt az egyik legszebb". Tényleg így érzem. Lentről édesapám vigasztal, a humor kedvéért szinte nevetve és mégis teljes komolysággal figyelmeztet: "Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!" Régi emlék, mégis jólesik felidézni, valahányszor a lelki egyensúlyomból is kibillenek.

 Tudom, hiszem, hogy testi és lelki egyensúlyom visszanyeréséhez elengedhetetlen is, de egyben elégséges is, az "odafennvaló" Mennyei Atyára figyelni, bizonyosnak lenni abban, hogy Ő törődik velünk, földiekkel, és hinni, hogy "akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget." (Zsolt. 127,2). Áldjuk ezért ma is. Ámen.