"Mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása." (Róm 11,29)

    Történt egyszer, hogy gyermekeink közös ajándékot kaptak. Bíztunk abban, hogy a közös játék örömében feloldódik a szokásos huzavona, megszűnik a birtoklási vágyból fakadó, folyamatos enyém vagy tied vita. Tévedtünk. Kissé csalódtunk is. Bántott, hogy rosszul mértük fel a helyzetet és magunkba megfogadtuk, hogy még egyszer nem követjük el ugyanazt a hibát. Nincs több közös ajándék. Aztán mindez megismétlődött megint. Az ajándék volt az oka? Az ajándékozó döntött rosszul? Bizonyára nem. Ugyanez a történet az ajándéktól és az ajándékozótól függetlenül ismétlődik meg az érettebbnek vélt felnőttek életében is. Elég egy közös örökség, néhány tárgyi emlék és máris érdemeket sorolunk, hogy kit miért illet több. Pál apostol, Isten legnagyobb ajándékára, az emberekkel kötött szövetségére utal. Az örök Isten minden emberi gyarlóság ellenére sem bánta meg, és nem vonta vissza a választott népnek és az újszövetség népének adott ajándékait. Elhívása ma is érvényes. Tudunk-e hálásak lenni érte krisztusi szeretetben? Ámen.