„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” (Gal 5,1)

Isten a teremtéskor azt mondta az embernek, hogy a teljes világot nekik adja, hogy élvezzék, lakják be, vigyázzanak rá. Egy kifelé tekintő, a teremtett mindenség felé és mások felé forduló szemléletmódot ajándékozott az Úr az embernek. Aztán jött a Kísértő és az ember gondolkodását saját maga felé fordította. Mi lesz neked ember? Mi lesz veled? Nem akarsz több lenni, nagyobb lenni? Az ember saját maga rabszolgája lett. Aztán jött Krisztus, aki megújítva az isteni szándékot ismét mások felé, a világ felé  fordította a tekintetünket. Sőt elénk élte a feladatot, amelyben mindig a másik a fontos. Mi voltunk az Úr Jézusnak a fontosak, annyira, hogy saját magának nem kedvezett, pedig volt szabadsága rá. Ő azonban szeretett minket. Azt a szabadságot, hogy másokat vagy mindenkit szeressünk senki nem veheti el tőlünk, azt csak eldobni lehet, ha nem vigyázunk, ha nem állunk szilárdan. A feltétel nélküli szeretet szabadságával induljunk ma is a világba. Ámen.