"Ezért vagy te oly nagy, Uram, ó, Uram! Senki sincs hozzád fogható, sőt nincs is rajtad kívül isten, egészen úgy, ahogyan magunk is hallottuk." (2Sám.7,22)

      Nagyok merjünk lenni, vagy kicsik? Melyik a helyes, a hasznos? Lehetséges, és szükséges-e egyszerre egyiknek is, másiknak is lenni? Dávidot nézve egyértelmű a válasz: aki Isten előtt kicsinek tudja magát, azt az emberek között naggyá teszi. És ne arra gondoljunk, hogy királyi trónnal jutalmazza Isten azokat, akik magukat előtte megalázzák, hanem arra, hogy királyokhoz méltó lelki gazdagságot nyernek, amivel bárhol megállják a helyüket. Fordított esetben a lelki szegénység Isten és emberek előtti felfuvalkodáshoz vezet, ami amellett, hogy magányossá tesz, rengeteg bajt és bánatot okoz. Gyönyörködjünk Isten nagyságában, és adjunk hálát, hogy gyermekeinek tudhatjuk magunkat! Ámen.