„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él…” (Jób 19,25)

Jób életéről tudomást szerezve el kell ismernünk, hogy sokszor a mi gondjaink, próbatételeink eltörpülnek az ő szenvedései, terhei mellett. Ettől még nem válnak könnyűvé keresztjeink. Mi is elfáradunk, erőre van szükségünk. Erőt meríthetünk szeretteink jelenlétéből, egy tekintetből, egy kézszorításból, egy bátorító szóból. Erőforrás számunkra Isten szava is, az ő jelenléte, annak tudata, hogy arcát felénk fordítja, szemei vigyázzák lépteinket. A nagy szenvedő, Jób azonban a már elviselhetetlennek tűnő gigászi súly alatt, arról beszél, hogy ezt is kibírja, mert tudja, hogy van Megváltója, aki él. Már nem a földiekre tekint, hanem a mennyei reménységből merít erőt. Akinek az örök élet a hazaérkezés, az míg oda megérkezik mindent kibír, mert az Úrhoz való megérkezés hite táplálja erejét. Ámen.