"Úgy örülök beszédednek, mint aki nagy zsákmányra talál." (Zsolt.119,162)

Bizonyos élethelyzetekben kiderül, hogy milyen fontos a beszéd. Egyszerűen az, hogy valaki megszólal. Várjuk és lessük édesanyánk bíztató szavát, tanítónk elismerő szavait. Egy fontos feladatnál büszkén vesszük a megbízatást. Milyen nagyszerű, amikor szerelmesek szépen szólítják meg egymást. És milyen fájdalmasan szép, amikor betegségben, némaság után megszólal a beteg. A szó életet teremt, mint ahogy Isten szavára állt elő a mindenség.

Hasonlatos Isten országa -  ahhoz az emberhez, aki a szántóföldben kincset talált. Elment, mindenét eladta és megvette a szántóföldet. Milyen nagy dolog az elmondott példák után arra gondolni, hogy maga Isten szól hozzánk. Mennyire kellene értékelnünk az Ő beszédét, hogy valóban úgy érezhessünk, mint a zsoltáros? A tanítványok is rátaláltak Jézusra, és sehová nem akartak elmenni, mert Jézusnál van az örök élet beszéde. Örüljünk ennek a kincsnek, és legyen számunkra ez a legdrágább. Isten szól ma is hozzánk: Veletek vagyok! Ámen.