"Istened, az Úr tudta, hogy itt jársz e nagy pusztában." (5Móz. 2,7a)

    A magyar nyelv értelmező szótára szerint a puszta, lakatlan, kietlen, kopár sivatagos területet, tájat jelent. Amikor melléknévként használjuk akkor is, az elhagyatottság, az üresség érzetét nyomatékosítja. A kifejezés, így is, úgy is a barátságtalan, rideg környezetet, körülményeket érzékelteti. Ez még hangsúlyosabb, ha nagy, hatalmas, végtelen pusztaságot vetít elénk az ige. A bibliás ember számára Isten népének négy évtizedes, több nemzedéket is érintő pusztai vándorlását eleveníti fel, annak minden nyűgével és nyomorúságával. Ugyanakkor személyes és közösségi életünk nagy válságaira is utal, amikor az elhagyatottság, a magány, az üresség érzete felerősödik. A Teremtés könyvében olvasható ez, hogy: "Kezdetben ... a föld még kietlen és puszta volt ..., de Isten Lelke lebegett a vizek felett." (1Móz. 1,1-2) Erőt adhat-e ma ez a kijelentés: "Istened az Úr tudta..."? Nemcsak azt, hogy hol jársz, hol jártál, vagy merre indulsz, de azt is, hogy mindig szükséged van biztató jelenlétére, szeretetére, kegyelmére. Ezért bízhatunk abban, hogy Lelke által őrködik életünk, szükségeink felett. Ámen.