„Aki az Urat féli, annak erős oltalma van...” (Péld 14,26)
Csodálatos az anyanyelvünk. Végtelenül gazdag a rokonértelmű kifejezésekben. Szinte kimeríthetetlen forrás számunkra, hogy választékosan fejezzük ki gondolatainkat. Első gondolataim ezek voltak, amikor olvastam a mai napra kijelölt igeverset. Elgondolkodtam: Vajon honnan ered az oltalom szavunk? A legkézenfekvőbb lehetőségnek az „olt” tűnt, de nem láttam igazán egyértelmű összefüggést azzal, amit az igében is sugall a kifejezés. Aztán az egyszerűbb megoldást választottam. A Magyar nyelv értelmező szótára szerint a népies, illetve régies kifejezés „ótalom” lehetett és az „óv” szóból képezték. Ilyenformán egészen más értelmet nyert számomra ez az ige is.
A szóképzés alapján a hasonló hangzású „hatalom” mellé társítottam gondolatban az „oltalom” szót és - csak úgy, a magam szórakoztatására - így fogalmaztam meg az ige üzenetét: „Istennek, a világmindenség erős Urának van hatalma, hogy a hatalmától félő, erőtlen embernek is oltalmára legyen.” Bízzunk benne, adjunk hálát, kérjük hittel, hogy legyen részünk ma is csodadolgaiban! „A rossztól óvja meg, itt és túl ez életen!” földi nyáját, népét az Úr. Ámen.
A szóképzés alapján a hasonló hangzású „hatalom” mellé társítottam gondolatban az „oltalom” szót és - csak úgy, a magam szórakoztatására - így fogalmaztam meg az ige üzenetét: „Istennek, a világmindenség erős Urának van hatalma, hogy a hatalmától félő, erőtlen embernek is oltalmára legyen.” Bízzunk benne, adjunk hálát, kérjük hittel, hogy legyen részünk ma is csodadolgaiban! „A rossztól óvja meg, itt és túl ez életen!” földi nyáját, népét az Úr. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése