"Istenem, elcsügged a lelkem, azért terád gondolok..." (Zsolt 42,7)

Nem mint utolsó szalmaszálra, hanem, mint legelső lehetőségre gondolok Istenemre. Az elcsüggedés állapota nem feltétlenül a legmélyebb letargia, a végső feladás helyzete, hanem a naponkénti nehézségekkel való szembenézés. Lehet benne részünk ezen a héten is, amikor talán viharfelhők gyülekeznek a tiszta kék égbolton és két kezünk munkájára, a vetésekre, az otthonainkra, az értékeinkre féltve gondolunk, amikor feladatot kapunk a munkahelyen és első hallásra megoldhatatlannak tűnik majd, amikor családi életünkre, emberi kapcsolatainkra kerülnek esetleg átvághatatlan gordiuszi csomók... Legyen mindig az első gondolatunk az az Úr, akit mienknek mondhatunk és aki az övéinek tart minket. Adja Istenünk, hogy csüggedés mentes hetünk legyen, s ha mégis lesz okunk elcsüggedni, akkor legelőször a mi Krisztusunk, a mi Szabadítónk jusson eszünkbe, aki hatalmával és szeretetével az oldalunkon áll. Ámen.