"Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet." (Ézs 38,17)

     

     Vajon mit szólnánk, ha egyik pillanatról a másikra egy műtőasztalon találnánk magunkat, és kiderülne, hogy azonnali, életmentő beavatkozásra van szükség? Vagy arra eszmélnénk, hogy rendőrök, tűzoltók, mentősök vesznek körül, mert egy hatalmas balesetet éltünk túl? Mindkét helyzet nagyon is valós, mindennapinak mondható. Se szeri, se száma a hasonló eseteknek, amikor pillanatokon múlik az ember élete, és hírekben, beszélgetésekben csodálkozunk, szörnyűlködünk, hálálkodunk a történteken. Vajon észrevesszük-e a nagy keserűségek idején Isten megtartó kegyelmét? Vajon rájövünk, hogy életünket mentette meg, vétkeinket vetette háta mögé pillanatnyi ijedtségünk, borzongásunk és Krisztus vére árán? Lássuk meg, vegyük észre a mérhetetlen kegyelem állandó jelenlétét, jótéteményeit életünkben! Ámen.