„Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számonkéri tőletek a bennetek élő reménységet.” (1Pt 3,15b)

A legtöbb ember tele-tele van különböző reménységekkel. Akik nincsenek, azok olyan állapotot élnek meg, amelyben nem látnak okot vagy célt, a reménységre nézve. Reménytelenül élnek.  Vannak apró reménységeink és mérhetetlenek és legtöbbször szívesen adunk számot, beszélünk ezekről. Miért is kell, akkor erre biztasson az ige? Azért mert, nem akármilyen reménységről kell számot adni, hanem a Krisztusban való reménységről. Benne és általa látni az apró és mérhetetlen, sőt megoldhatatlan céljait az életünknek. A reménységünk ugyanis az életünk változását, jóra fordulását fogalmazza meg. Amit szeretnénk, amit akarunk, amit remélünk azt az Úr Krisztus kezébe tesszük, és hisszük, hogy mindent megad nekünk, amire szükségünk van, és ha úgy látja jónak. Mindig mindenkinek tudjunk így beszélni a bennünk élő reménységről, mert számon kérik tőlünk, és mi számadással fogunk tartozni Krisztusnak is erről. Ámen.