„Az Úr így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33,14)

Milyen megnyugtató látni azoknak arcát, akikkel együtt küzdhetjük végig a mindennapokat, akikre lehet számítani, akik hűségesen kitartanak mellettünk. Mennyire nyugtalanító, ha az ember egyedül marad szemben az elé tornyosuló teendőkben vagy veszélyhelyzetekben. Adjunk ma hálát azokért az arcokért, akiket magunk mellett tudva, látva bátrabban lépünk előre. Bátrabban, mert valamennyi bizonytalanság megbújik bennünk, hiszen tudjuk, hogy még az összetartó emberi erő, tudás, szeretet is kevés, hogy szembeszálljunk egy-egy emberfeletti kihívással. Ezért szegődik mellénk az Úr és kérdez minket is, mint egykor Mózest. Ebben a kérdésben ott a bizonyosság, hogy Ő a mindenható és örökkévaló Úr velünk jön. De jó tudni, hogy szeretteinkkel, népünkkel úgy haladhatunk előre, hogy az Úr velünk jön. Adjunk hálát azért is, hogy az Úr orcája együtt jár velünk, mert az Ő ereje, a tőle jövő bölcsesség, megtartó szeretete mindenre elég. Ámen.