“A pusztában is láthattad, hogy egész úton, amelyen jártatok, úgy vitt téged Istened, az Úr, ahogy a fiát viszi az ember, míg el nem érkeztetek erre a helyre.” 5Móz.1,31)

Igen, erre a helyre érkeztél, ahol vagy. Ez lehet, hogy sokaknak nem éppen a Kánaán, de ide érkeztél. Vargabetűs az élet. Isten vezet, de sokszor észrevétlenül letérünk, veszélyekbe sodorjuk magunkat. Akkor is igaz az, hogy mindig Isten vezetett. Az Úr, a mi Istenünk mindent megadott a pusztában vándorló népnek. Aztán kissé elengedte őket, hadd küzdjenek tovább életük megépítésén. A hálátlanság hamar felütötte fejét. Hiszen éppen ettől akarta megóvni őket. Természetessé váltak az életnek Istentől adott ajándékai: élet, egészség, kenyér, munka, szerelem, születés, természet stb. Amikor ezek már nem csodák, akkor már nem ismerjük a hála fogalmát. A siker, a pénz, az ünnepeltség érzése gyorsan kitörli Istent az emberek szívéből. „Megcsináltam barátom” – ez a jelszó. Újabban a fiak saját autóval száguldanak, és csak azt reméljük, hogy a szülői gondviselés és szeretet a helyes úton tartja őket. Persze, hogy a gyermekeinket jó úton visszük, ez csak természetes. Nincs ember, aki nem így gondolná. Érti minden ember, hogy milyen az isteni szeretet. Ahogyan te viszonyulsz gyermekeidhez, úgy viszonyul hozzád az Isten. Gyermekként, fiúként kezel mindannyiunkat. Vezet és irányít, hogy célhoz jussunk. Ezt megtapasztalta egy egész nép, akiket kiszabadított a fogságból, és akiket vezérelt a pusztában. Hiszem, hogy sokan megtapasztalják ezt a szeretetet, akik ma is bíznak Istenben. Ámen.